+36 30 930 6790
cseppegeszseg@gmail.com

Pár szó rólam – Gyászfeldolgozás, veszteségfeldolgozás

Kiss Mónika - Gyászfeldolgozás módszer specialista

Pár szó rólam

Az önsegítő, cselekvésközpontú Gyászfeldolgozás módszer® alkalmazásával mások segítése, veszteségeik feldolgozásának támogatása mellett a saját élő kapcsolataimat is jobbá tudom tenni.

Mindig is szerettem emberekkel foglalkozni.

Gyermekeim születésével új ajtókat nyitott előttem az élet és közelebb kerülhettem a természetes gyógymódokhoz. Elsők között a talpmasszázs ismereteit mélyítettem el. Aztán megismerkedtem a Bach virágterápiával. Ezzel a módszerrel nagyon sok kisgyermeknek és anyukának tudtam segíteni.

Az évek során kiderült, hogy gyermekem hasonló gerincproblémával küzd mint én annak idején. Akkoriban a gyermekkori gerincferdülésemet többek között a jóga segítségével tudtam korrigálni. Ezért hát elővettem és felfrissítettem a jógával kapcsolatos ismereteimet. Természetesen kitűnően működött lányom esetében is. Annyira megszerettem ezt a mozgásformát, az ezzel járó életvitelt és annak pozitív hatásait, hogy hivatásommá tettem. Elsőként ovisokkal foglalkoztam, meséken és mondókákon keresztül igyekeztem szemléltetni a jógapózokat. Majd a szülők unszolására szülő-gyermek és felnőtt csoportoknak kezdtem el órákat tartani.

A jóga előtt a tánc volt az, ami gyermekkorom óta segítséget, megoldást nyújtott a feszültség levezetésében, az érzelmek feldolgozásában. Felnőtt fejjel már tudatosan kerestem azokat a táncformákat, melyek segítenek a lelki egészségem megőrzésében. Először a NIA tánccal találkoztam, később a szabad táncok közül a MAonát gyakoroltam. Táncos óráim ezekből a tapasztalatokból merítkeznek.

A jóga és a tánc nekem nem csak mozgásforma, hanem segít összhangban lenni önmagammal és a környezetemmel.

A fentiek mellett a gyász- és veszteségfeldolgozás is gazdagítja az életemet.

Ez utóbbinak azért örülök nagyon, mert egy olyan önsegítő cselekvésközpontú módszert tanulhattam meg, amivel az élő kapcsolataimat is jobbá tudom tenni.

Célom, hogy a gyermekeimnek és mindazoknak, akik hozzám fordulnak, a saját példáimon és megélt tapasztalataimon keresztül egy jól használható módszert adjak át, amivel a mindennapjaikat könnyíthetik meg és tehetik még jobbá.

Kiss Mónika - Gyászfeldolgozás módszer specialista